(azon gondolatok közé sorolandó, amelyek jönnek aztán mennek, és az a legfontosabb bennük, hogy végig kell gondolni őket, mert az eredmény vicces lesz. lsd: alább:)
Újhold. Másodszor. Ma. Vége: Edward meg fogja kérni Bellát. A házasság vajon sokaknak az, amit azt hiszem, gimi óta hiányolok? A kisebb unokatesóimnak, sőt az öcsémnek sem volt semmi gondja a fegyelemmel, illetve, hogy meddig maradtak ki, mennyit ittak. Ez el fog tűnni? Van egy 14 éves unokahúgom. Ő most ér majd abba a korba amikor mehetnékje lesz. Még van remény.
A kontroll, egy olyan valami, ami helyett lehet lógni, és „fellógatnak”, ha kiderül, hogy ellógtad. Aki szeretőt tart annak vajon lóghatnékja támadt? Mint nekem június 7-én, hatodik óra: tesiről? És olyan van, hogy a férj igazolja a lógást? hehe. Ilyesmi lehet a nyitott kapcsolat?
Tényleg a gimi az egyetlen hely ahol kicsit „élni=lógni” lehet? Mert, ha a család nem tiltja, ha a férj igazolni fogja... Elvesztegettem az összes lehetőségemet, már 18 évesen, hogy vétsek ? Tulajdonképpen magam ellen. Mert a törvény nem ugyanaz, az főleg mások elleni vétség.
Szóval, ha valaki rosszalkodni akar, akkor arra 18 után egy lehetőség van, valami perverz vagy épp csak társadalmilag elítélt szexuális cselekedet?
Csak a társadalmi norma ad némi keretet az életnek, ám amikor valaki jól rejtőzködik. Semmi izgalom, hogy lelepleződjön a delikvens.
Vajon ez honnan jött? Mindenesetre a gimi egy fura egyszeri rendszer az ember életében, és aki nem jön rá magától, hogy lógni igenis egészséges élmény, az elveszteget egy nagy lehetőséget egy pótolhatatlan tapasztalatra. Mert ilyen titkot az ember nem fecseg ki...mert kicsit mind gonoszak vagyunk, legalább gonoszkodók. A titok pedig a szívben marad, ahol a helye van, akinek meg van olyanja az megtalálja. A legfontosabb dolgokra úgyis egyedül jön rá mindenki.
Előállító: Sósvíznyelő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése